Mezőberény Magyarország dél-keleti részén, Békés megyében található. Mezővárosi arculatát ma is őrző, 11800 lélekszámú, jellegzetes dél-alföldi kisváros. A település főútvonalak csomópontjában fekszik. Budapesttől 180 km, Szegedtől és Debrecentől 110 km, Békéscsabától 20 km-re található. A város vasúton és közúton jól megközelíthető. A VÁROS TÖRTÉNETE Mezőberény már a kőkorszakban is lakott hely volt. Az Árpád-korban a mai település helyén állt Berény nevű falu a török hódoltság idején elpusztult. Az elhagyott település 1723-tól települt újra, szlovák, német és magyar lakosokkal. A népesség gyorsan növekedett (1800-ban 5000, 1910-ben közel 14000 fő). KÉPEK A XIX.SZ. KULTÚRÁLIS ÉLETÉBŐL A város igen korán szellemi központtá vált, itt működött Békés megye első gimnáziuma 1802-1834 között. A Wenckheim- kastélyban működő leánynevelő tanulója volt Szendrei Júlia 1838-tól 1840-ig. Mezőberény fontos Petőfi emlékhely, mivel a költőt rokoni és baráti szálak fűzték a városhoz. Többször vendégeskedett Orlai Petrics Soma festőművésznél. Orlai több portrét is festett róla. A költő Mezőberényből indult Bem Táborába. Erre emlékeztet a Kettős-Körös hídjánál állított emlékmű. A VÁROS XX. SZÁZADI TÖRTÉNETE A századfordulón az intenzívvé váló gazdálkodás mellett az ipar fejlődése is felgyorsult. Malmok épültek, tégla - szövőgyárak létesültek. A gazdasági mutatók alapján Mezőberény ebben az időben a negyedik helyet foglalta el a megyében. A fejlődést segítette a vasút kiépítése, a Körös-híd megépítése, a pénzintézetek és a polgári iskola létrehozása is. A népesség nagyrészt a protestáns felekezetekhez tartozott. A két világháborúban nagy veszteségek érték a települést. A 2. világháborút követő lakosságcserék és kitelepítések átalakították a település etnikai arculatát. Az elmúlt 40-50 év szocialista korszakában az addig agrár jellegű településen felgyorsult az iparosítás. A 70-es és 80-as években 9 ipari üzem működött az akkori nagyközségben. Új, emeletes lakások épültek, 1962-ben gimnázium 1984-ben egészségügyi központ létesült. 1989-ben kapta meg Mezőberény a városi rangot. Az elmúlt 10 évben a rendszerváltás során az átalakuló gazdasági helyzet ellenére még intenzívebb fejlődés indult meg a városban. Az infrastruktúra kiépítettsége egyik legjobb a térségben. Az utak 98%-a szilárd burkolatú, magas a gáz és a telefon bekötések száma. Új kerékpárutak segítik a közlekedést. A közelmúlt jelentősebb beruházásai mellett a kis- és középvállalkozások kerültek előtérbe.